hu
Helyreállító igazságszolgáltatás

Facebook
Könyvajánló
Partnerek és támogatók

Regisztrálna?

Hírek

2013. 06. 24

 

Dr. Fellegi Borbála az Országos Bírósági hivatal fővédnökségével, június 14-15-én, Kőszegen megrendezésre kerülő „Mediációs Panoráma” című konferencián tartott előadást. A konferencia szervezője a „Bírók a Mediációért” Egyesület (GEMME Magyarországi Szekció) volt.


A több, mint másfélszáz (többnyire jogász) résztvevő jelenlétében megtartott bírósági mediációról szóló konferencián, melyet beszédével Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke nyitott meg, az Európa minden részéből érkező előadók a konferencia nevéhez illően széles körben értekeztek...

2013. 06. 13

ELŐZETES EGY HAMAROSAN ELÉRHETŐ ANGOL NYELVŰ ELEKTRONIKUS KIADVÁNYRÓL

Az európai tagállamok polgárai különböző közösségeikben is szembesülhetnek hasonló konfliktusokkal, úgymint szomszédvitákkal, iskolai konfliktusokkal, konfliktusokkal különböző etnikai/nemzeti hátterű csoportok, illetve kisebbségek és a többségi társadalom között, vallási alapúnak tekinhető vitákkal és különböző generációk közötti disszonanciával stb. Ilyen közösségi konfliktusok elkerülhetetlenül érintik az emberek mindennapjait és befolyásolják általános biztonságérzetüket. Történelmi okokból kifolyólag, a projektben érintett országok egyik közös jellegzetessége a biztonságérzet és a közbizalom alacsonynak érzékelt szintje.

A Közösségi konfliktuskezelés jó gyakorlatai a közép-kelet európai régióban” (“Best Practices of Community Conflict Management in the Central Eastern European Region” (JLS/2010/ISEC/FP/C2 4000001469) a továbbiakban GPCCM-REG projekt eredményeképpen létrejött egy gyakorlati és módszertani...

2013. 06. 03

2013. május 13-15-én, a Foresee Kutatócsoport rendezte a REDICT (’Resolving Disputes in the 21th Century’) Grundtvig tanulási kapcsolat projekt utolsó találkozóját, Budapesten.

A beszámolót készítette: Posch Eszter és Salamon Kitti

A partnerek május 13-án egy dunai hajókirándulást követően az eddigre szokássá vált találkozó-nyitó vacsorával zárták a napot. Másnap az Országos Kriminológiai Intézet együttműködésével

’The...
2013. 06. 03

„New solution comes to life when traditional ones seem helpless with handling problems” Klára Kerezsi.

A Foresee Kutatócsoport az OKRI-val (Országos Kriminológiai Intézet) együttműködve rendezte meg a „The Face Behind the Hate” című konferenciáját 2013. május 14-én az Országos Kriminológiai Intézetben.

 

A beszámolót készítette: Mercz Erika

A workshop célja az volt, hogy kapcsolatot keressen és teremtsen egyrészt a békés konfliktuskezelési módszerek szakértői-, másrészt a radikalizmus és a gyűlölet-bűncselekmények között. Az interaktív nap folyamán megkíséreltek hangosan és együtt gondolkodni a résztvevők a lehetséges kapcsolódási...

2013. 05. 20

A 2013 május 9. és 12 között, Gdanksban megrendezésre került konferencián Dr. Fellegi Borbála is részt vett, mint meghívott előadó.

A négynapos konferencia a greifswaldi egyetem kriminológia tanszéke és a

2013. 05. 11

Dr. Fellegi Borbála a székesfehérvári „Csajos esték” rendezvénysorozat vendége volt a Művészetek Házában.

A Foresee ügyvezetője előadóként vett részt a rendezvénysorozat május 2-án, az egyik helyi moziban megrendezésre került esten. Előadásában beszélt a resztoratív szemléletű konfliktuskezelés mindennapi alkalmazhatóságáról: családokban, gyermekekkel, munkatársakkal.
Az előadásban azt is...

2013. 04. 28

Rövid bemutatkozó film a Foresee stábjáról és a 2013-ban elindult "Közösségi Párbeszéd" programunk első lépéseiről.

A Foresee Kutatócsoport társadalomkutatók interdiszciplináris műhelye, amelynek fókuszában a békés konfliktuskezelési módszerek, a mediáció, a resztoratív igazságszolgáltatás és a bűnmegelőzés áll.

Így hangzik a hivatalos válasz, ha bárki megkérdezi, mi is az a Foresee. Már a hivatalos...

2013. 04. 10

A 20 órás képzést Fellegi Borbála és Winkler-Virág András közösen tartotta a Budapesti Kommunikációs Főiskola 18 Vezetés és Szervezés szakos hallgatója számára.

A visszajelzések alapján a  Foresee ügyvezetője, valamint a PárBeszéd Műhely mediátora által tartott kurzuson résztvevők 98%-a maximálisan meg volt elégedve a trénerekkel és a kurzuson...

2013. 03. 10

Dr. Fellegi Borbála Winkler-Virág Andrással közreműködve tartott egy kétnapos képzést február 28-án és március 1-én " Bevezetés az alternatív vitarendezés és a mediáció gyakorlatába" címmel.

A Foresee ügyvezetője, valamint a PárBeszéd Műhely mediátora által közösen, a

2013. 03. 07

2013. február 12-13-án Eperjesen (szlovák nevén: Presovban) került megrendezésre a Grundtvig REDICT projekt második nemzetközi konferenciája, ami egyben a program negyedik találkozója volt. A rendezvény fő irányvonala a szakemberek számára rendezett workshopok mellett az volt, hogy a partnerek megegyezzenek a soron következő projektfeladatokról, illetve az ehhez kapcsolódó teendőkről

A vendéglátó a szlovákiai Eperjesi Egyetem (University of Presov) Görög-katolikus Teológiai Fakultásának Mediációs Tanszéke volt. A REDICT projekt megbeszélésein az...

2013. 02. 12

Dr. Fellegi Borbála a "deradicalization" (DERAD = “de-radikalizáció és intervenció”) munkacsoport tagjaként kapott meghívást a Hálózat első plenáris találkozójára Brüsszelben 2013. jan. 28-29-én, amely az első alkalom volt a hálózat életében, amikor a nyolc munkacsoport összeült, hogy megossza tapasztalatait, és közös pontokat találjon a jövőbeni működésükhöz.

A 2011-ben létrehozott Radikalizálódás-tudatossági Hálózat a legkiválóbb szakértőket és gyakorlati szakembereket tömöríti 8 munkacsoportba, melyek a következőkkel foglalkoznak: rendőrség és bűnüldözés; a terrorizmus áldozatainak felkarolása; az internet és a közösségi média szerepe; a...

2013. 01. 17

2013. január 9-én és 10-én került megrendezésre Bécsben a COREPOL Projekt (Conflict Resolution, Mediation and Restorative Justice and the Policing of Ethnic Minorities in Germany, Austria, and Hungary) konferenciája, melyen Fellegi Borbála előadóként vett részt.

A Foresee ügyvezetője előadásában beszélt a resztoratív módszerek közösségi konfliktusokban való alkalmazhatóságáról, bemutatta a Foresee nagybörzsönyi, valamint

2012. 12. 11

Fellegi Borbála kerekasztal-résztvevőként beszélt a Foresee KLIMA+ Projektjéről, és a konfliktuskezelés bűnmegelőzésben, valamint az oktatás mindennapjaiban játszott szerepéről.

A Belügyminisztérium és az Országos rendőr-főkapitányság közös rendezésében létrejött kétnapos konferencia hallgatósága elsődlegesen rendészeti, pedagógus és szociális szakemberekből állt. A konferencia megnyitóján köszöntőt mondott dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási...

2012. 12. 11

Fellegi Borbála beszélgetőpartnerként vett részt az ELTE kriminológiai tdk-jának börtön-mediáció témájában szervezett kerekasztal beszélgetésén, ahol kriminológus-jogász hallgatókkal beszélgetett a MEREPS projekt eredményeiről, és filmvetítésre is sor került.

A beszélgetés a 2006 óta kisebb jelentőségű büntetőügyekben alkalmazható mediációval kapcsolatban az alábbi kérdéseket járta körbe: Hogyan lehetne igénybe venni súlyosabb esetekben, a szabadságvesztés büntetés mellett? Enyhítheti-e mediáció a fogvatartottak és a bv. személyzet közötti ellentéteket,...

2012. 12. 11

A MRTT Társadalomtudományi Tagozata és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Alkalmazott Rendészettudományi Tanszéke által közösen rendezett „Társadalomtudományok, bűnmegelőzés, mediáció” konferencián tartott előadást Fellegi Borbála „A mediáció gyakorlata a közösségi konfliktusokban címmel”.

A Foresee ügyvezetője előadásában beszélt a konfliktusok resztoratív kezeléséhez szükséges attitűdökről, gyakorlati példákról, eredményekről, valamint bemutatta a munkát, amelyet a Foresee különféle projektjein keresztül a resztoratív technikák magyarországi meghonosításáért és elterjesztéséért...