hu
Helyreállító igazságszolgáltatás

Facebook
Könyvajánló
Partnerek és támogatók

Regisztrálna?

Megbeszélés a Balassagyarmati Börtön hamarosan induló kísérleti mediációs programjáról

2010. 05. 18.

 

Az utóbbi évek változásainak köszönhetően nélkülözhetetlenné vált az Európában már bevett szemléletformálás kezdeményezése a hazai végrehajtó intézetekben is. A Foresee Kutatócsoport párhuzamosan több programmal is részt vesz ennek lebonyolításában.

A MEREPS projekt keretén belül 2010 őszére tervezett kísérleti mediációs program részleteit érintő szakmai beszélgetésen az Országos Kriminológiai Intézet munkatársai valamint a Balassagyarmati Fegyház és Börtön vezetői vettek részt. A soron következő két képzés mellett szó esett az egyéves programról, melyben az elítéltek egymás közötti, illetve sértettjeikkel és családtagjaikkal fennálló konfliktusaiban igyekeznek a szakemberek helyreállító szemléletű eljárások alkalmazásával segítséget nyújtani.

A MEREPS 2010 szeptember 27-én az elkövetők eredményes reintegrációját segítő szakembereknek (nevelők, őrök, börtönpszichológus, helyi pártfogók stb.) szóló szemléletformáló képzést szervez Balassagyarmaton, melynek során ismerteti a program alapelveit, elképzeléseit, és ellátja a majdani résztvevőket a pilot alkalmazásához nélkülözhetetlen háttértudással (pl. külső társszakmák bevonása, pártatlanság jelentősége stb.). Szeptember 28-án a fogvatartottak vehetnek részt hasonló képzésen, amely elsősorban az áldozatok szempontjainak figyelembe vételét és a saját felelősség felismerését helyezi majd előtérbe.

2010 október 19-21 között a program keretében meghívott angol tréner, Marian Liebman tart három napos börtön-mediációs képzést a börtön személyzet számára. A tréning során  a résztvevők megismerkedhetnek a kombinált módszertannal, azaz a konferencia modell büntetés-végrehajtási kontextusban releváns mediációs elemekkel kiegészített elméletével.

A teljes programról, célkitűzéseiről és módszereiről a MEREPS honlapján olvashatnak bővebben.

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.