hu
Helyreállító igazságszolgáltatás

Facebook
Könyvajánló
Partnerek és támogatók

Regisztrálna?

KLÍMA+ szakmai nap

2011. 03. 31.

 

2011 márciusának utolsó napján rendeztük meg a KLÍMA+ (Klíma Pozitív) projekt e kiemelt program-elemét a pályázatot elnyert konzorciumi tagok felnőtt és kortárs képviselőinek valamint a program monitorjainak részvételével.

A nap eseményeit a projekt forgatócsoportjának jelenléte is színezte,  segítségükkel szakmai interjúkat is rögzítettünk készülő filmünkhöz.

Azon túl, hogy a rendezvény az ott lévők számára lehetőséget biztosított a megismerkedésre és szakmai kapcsolataik elmélyítésére valamint, hogy a program vezetőjeként ismertettük a program céljait és szakmai elképzeléseinket, az egész napos eseményen három témára koncentráltunk, e témák kapcsán törekedtünk a közös álláspontok kialakítására:

1.      a legjellemzőbb iskolai konfliktus típusok és az ezek kezelésére használt eszközök beazonosítása, ill. értékelése a résztvevők egyéni tapasztalatai alapján/ alapulóan;

2.      ötletek és szakmai javaslatok a projekt keretében készülő kisfilmhez és a hozzá kapcsolódó beszélgető programhoz;

3.      a beszélgető programra felkészítő képzéssel kapcsolatos javaslatok, a képzésen érintendő kérdések, témakörök.

 Az első kérdéskör kapcsán kialakult élénk tapasztalatcsere már a nap elején jelezte számunkra a téma nem szűnő aktualitását, a résztvevők által megosztott tapasztalatok, jó és rossz gyakorlatok áttekintése mindannyiunk számára hasznos rálátást biztosított az iskolai konfliktuskezelés nehézségeire és azok - a résztvevők által elképzelt - lehetséges fejlesztési irányaira. Az  elmesélt egyéni történetek rámutattak, hogy tipizálható konfliktusok az egyének, az osztályközösség, az iskolaközösség illetve a közoktatás szintjén egyaránt fellelhetők valamint, hogy jelentős eltérések mutatkoznak a különböző közoktatási intézmények konfliktuskezelési attitűdjeiben. A részvevők egybehangzó véleménye szerint a megelőzés, illetve a konfliktusok elmélyülése ellen ható, kellő időben lezajló konstruktív helyzetkezelési modellek és gyakorlatok hiánya nehezítik leginkább a hatékony problémakezelést. A téma átbeszélése során kirajzolódtak a leginkább tipikusnak mondható, az osztályközösségek és az egyének szintjén jelentkező konfliktuskategóriák: a kirekesztés, a zaklatás, a kommunikációs konfliktusok és a verbális (vagy esetlegesen fizikaivá fajuló) agresszió**.

A szakmai workshop második témáját körüljárva a részvevők a film koncepciójába beépíthető vagy annak kivitelezésekor  figyelembe vehető egyéni elvárásokat, illetve aggodalmakat is megfogalmaztak**.

A nap folyamán a legélénkebb eszmecsere talán a harmadik téma kapcsán bontakozott ki. Mivel a Klíma+ program képzései során felnőttekből és velük dolgozó kortárs segítőkből álló vetítőpárok közösen kapnak oktatást, közösen készülnek fel egy kortárs csoporttal való találkozásra és beszélgetésre, speciális, a kettőjük programbeli együttműködését segítő és azt hitelessé tevő szempontok áttekintését és képzésbe való beépítését érezték szükségesnek a szakmai nap résztvevői, ezzel kapcsolatban tettek konkrét javaslatokat nekünk, szervezőknek. (pl. párok kialakításának szempontjai, páros döntéshozatal, a felnőtt kiemelt felelősségi területei a közös munka során, munka saját közösségben kontra ismeretlen közösségben, a vetítők hitelessége ill. lelki biztonsága…stb.**)

A szakmai nap lezárása alkalmával elhangzott egyéni értékelésekben a résztvevők támogatásukról biztosították a programot, pozitív visszajelzéseket adtak annak tervezett elemei és a lebonyolítási elképelések kapcsán. Kifejezték a felett érzett örömüket, hogy a program megvalósulása után várhatóan egy, az iskolai szemléletformálásban jól használható gyakorlati eszköz birtokába juthatnak az érintettek valamint, hogy a nap során lehetőség nyílt az együttgondolkodásra és a saját elvárások, esetleges aggodalmak kimondására. Egyéni felajánlásokat kaptunk a készülő film és a program terjesztésére vonatkozóan is.

* Helyszín: Tanext Akadémia; Résztvevők: Krémer András (AVITA); Kissné Heinrich Szilvia, Nagy Ágnes, Propszt Emma, Máté Zsolt (INDIT); Kövesi Ágota, Csikós Ildikó, Pusztai Anikó, Farkas János, Polgár Péter (Tanext Akadémia); Jámbor Judit (Zöld Kakas Líceum); Jankó Judit (MISZME); Ugrin Erzsébet, Tamásovszky Flóra, Kóbor Ádám (Janikovszky Éva Ált. Iskola és Gimnázium); Hegedűs Judit, Párkányi Eszter (monitorok); Fellegi Borbála, Győrfi Éva, Benedek Gabriella, Erdész Anita, Posch Eszter (Foresee)

** További részletekért töltse le a szakmai nap részletes összefoglalóját innen.

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.