hu
Iratkozz fel a hírlevélre!


Helyreállító igazságszolgáltatás

Facebook
Könyvajánló
Partnerek és támogatók

Regisztrálna?

Beszámoló olvasható a Van dolunk egymással c. film első tesztvetítéséről

2011. 05. 16.

 

Felkerült az első összefoglaló a vetítőfoglalkozásokról a KLÍMA+ BLOGRA, Székesfehérvárról. A vetítőpáros a "Töretlenül pozitív, Technika negatív" címet adta beszámolójának

A Székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Szakközépiskola tanulói látták először a Klíma+ programban elkészített filmet.

A Klíma+ projektben partnerként közreműködő egyik szervezet, a MISZME delegálta a vetítőpárosok képzésre az egyesület egyik tagját, egy másodéves iskolai szociális munkás hallgatót.

A technika ördöge a vetítőpárossal tartott a foglalkozás helyszínéül választott középiskolába, neki köszönhetően a projektor leállt. A felkészült páros azonban nagy lélekjelenléttel vette az akadályt,  egy módosított tematika mentén vezették a foglalkozást amíg a technikai segítség meg nem érkezett. A vetítésen a diákok egy tanára is jelen volt, ez azonban nem volt akadálya annak, hogy a vetítésen részt vevő diákok nyíltan beszélgessenek  iskolai - akár tanárok és diákok között felmerült- konfliktusaikról. A beszámolót jegyző páros még ebben a tanévben új vetítésre készül.

 

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.