hu
Iratkozz fel a hírlevélre!


Helyreállító igazságszolgáltatás

Facebook
Könyvajánló
Partnerek és támogatók

Regisztrálna?

LÁSS gyereket élőben! Foresee rendezvény az Állampolgársági Részvétel Hete keretén belül

2009. 09. 22.

 

2009. szeptember 21-27. között 17 országban – köztük hazánkban is – több száz civil szervezet, helyi, kistérségi és megyei esemény hívta fel a figyelmet az állampolgári részvétel és a helyi cselekvés fontosságára.

Az idei rendezvénysorozat kiemelt témái közé tartozott a fiatalság. A hét záróeseménye, a Foresee Kutatócsoport által szervezett és lebonyolított „Láss gyereket élőben!” című Világpresszó-beszélgetés volt. A meghívott gyerek és felnőtt “szakértők” kis körökben vitatták meg az önbecsülés, a részvétel és az iskolai demokrácia megvalósulásának lehetőségeit, majd a beszélgetésekből kibontakozó történetek, kérdések, dilemmák kapcsán rövid jeleneteket láthattunk a Rögtönzések Színháza megvalósításában.

Az akció során megfogalmaztuk, megosztottuk egymással és megjelenítettük az átélt érzéseket, hogy a különböző hozott tapasztalatokból új meglátások is kibontakozhassanak. Idén ezzel a beszélgetéssel tettünk pontot (sőt, felkiáltójelet!) az Állampolgári Részvétel Hetének végére.

Szervezőpartnerünk:

Gyökerek és Szárnyak Civil Fejlesztőműhely

Közreműködött:

Péterfi Ferenc, a Közösségfejlesztők Egyesületének elnöke

Rögtönzések Színháza

A rendezvényhez kapcsolódó képek http://foresee.hu/index.php?id=51&L=&tx_sksimplegallery_pi1[id]=48&tx_sksimplegallery_pi1[backpid]=48&cHash=460012141aitt megtekinthetők.
A rendezvény kapcsán Fellegi Borbálával készült interjú (Vendég a Háznál, Kossuth MR1, 2009.10.27.) innen letölthető.

A rendezvénysorozatról további információ a itt olvasható, a 2009-es összefoglaló kisfilm itt megtekinthető.

Az Állampolgári Részvétel Hete hazai főszervezői:

Közösségfejlesztők Egyesülete
Civil Kollégium Alapítvány
Szövetség a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért Egyesület
Közösségi Kezdeményezéseket Támogató Szakmai Hálózat
Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.