hu
Helyreállító igazságszolgáltatás

Facebook
Könyvajánló
Partnerek és támogatók

Regisztrálna?

Előadás a Tett program szakmai záró konferenciáján

2012. 05. 31.

 

A „Tett program az áldozatokért és a tettesekért” TÁMOP kiemelt projekt lezárásaként kétnapos szakmai konferenciára került sor Budapesten a Károlyi-Csekonics Rezidencián 2012. május 31-én és június 1-jén. A Foresee ügyvezetője, Dr. Fellegi Borbála „Resztoratív gyakorlatok a büntetésvégrehajtásban” címmel tartott felvezető előadást a konferencia első napján.

A konferencia ünnepélyes megnyitóján beszédet mondott Dr. Répássy Róbert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára, Simonné dr. Berta Krisztina, a Belügyminisztérium európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkára, Csóti András, bv. vezérőrnagy, bv. Főtanácsos a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságáról, valamint Dr. Kunfalvi Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálatának főigazgatója.

A megnyitót követően a meghívottak az ”Alapfeladatok és fejlesztések az Igazságügyi Szolgálatok tevékenységében” című előadáson vettek részt, majd az ebédszünetet követően szekcióülésekre került sor.

A szekcióüléseken az alábbi címekkel kerültek megtartásra a felvezető előadások:
„4Re: Reintegráció, rehabilitáció, reszocializáció, resztoratív szemlélet”
„Gyermek-és családbarát igazságszolgáltatás a Tett program tükrében I./Kiskorúak az áldozatsegítésben”
„Önkéntes tevékenység az áldozatsegítésben”
„Resztoratív gyakorlatok a büntetésvégrehajtásban”
„Közérdekű munka – Közmunka”
„(Ki)Hívások az áldozatsegítő diszpécserszolgálat működésében.”

A szakmai konferencia első napja a szekcióvezetők beszámolóival zárult.

A konferencia további szekcióülésekkel folytatódott a második napon. Ezek előadásai az alábbi témákat érintették:
„Közösségi Foglalkoztató – csoportfoglalkozás, élménypedagógia”
„A motiváció fenntartása az utógondozásban”
„A pszichológiai segítségnyújtás tapasztalatai az áldozatsegítésben”
„CSDCS és a családi kapcsolatok helyreállítása:gyakorlati tapasztalatok”
„Gyermek-és családbarát igazságszolgáltatás a Tett program tükrében II./Női fogvatartottak anyaszerepben”

A konferenciát végül Dr. Kunfalvi Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálatának főigazgatója zárta le.

Előadásában Dr. Fellegi Borbála bemutatta a resztoratív szemléletű megközelítés szerepét a társadalomban, a resztoratív programok alkalmazhatóságát illetve kitért a nemrégiben lezárásra került, Foresee vezetésével megvalósult MEREPS projekt ajánlásaira is.

Dr. Fellegi Borbála előadása innen letölthető.

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.