hu
Helyreállító igazságszolgáltatás

Facebook
Könyvajánló
Partnerek és támogatók

Regisztrálna?

Előadás az Echo Innovációs Műhelyben

2012. 10. 31.

 

Dr. Fellegi Borbála előadása az áldozattá válás megelőzését és az áldozatsegítés fejlesztését célzó „Csillagkapu” modell-program keretében megrendezésre kerülő műhelykonferencián hangzott el.

Az előadás a települési mediáció közösségi konfliktusok kezelésében fennálló lehetőségeinek és korlátainak témáját járta körbe a modellprogramok, jó gyakorlatok tapasztalatainak tükrében.

Az előadás bemutatta a resztoratív konfliktuskezelés elméletét, gyakorlatát, elveit, formáit, és társadalomban betöltött szerepét egyaránt. A Foresee ügyvezetője röviden ismertette az ALTERNATIVE projekt felépítését és célját is, melynek eredményeit saját elmondásuk szerint a résztvevők nagy érdeklődéssel várják. Ezt követően került sor a nagybörzsönyi közösségi mediációs munka bemutatására, annak kihívásaival, lépéseivel konklúzióival együtt, majd a Vagyunk MI is film vetítésére.

Az előadáson megközelítőleg 20 fő vett részt, döntően a "Csillagkapu" program szakmai megvalósítói, rendőrkapitányságok valamint Igazságügyi szolgálatok dolgozói közül. A résztvevők mindegyike, mediátorok, ügyészek, pártfogók elkötelezettséggel és nyitottsággal osztották meg egymással gondolataikat a településeken végezhető mediációs munka lehetőségeiről és mindebben saját szerepükről.

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.