hu
Helyreállító igazságszolgáltatás

Facebook
Könyvajánló
Partnerek és támogatók

Regisztrálna?

Előadás a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

2012. 12. 11.

 

A MRTT Társadalomtudományi Tagozata és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Alkalmazott Rendészettudományi Tanszéke által közösen rendezett „Társadalomtudományok, bűnmegelőzés, mediáció” konferencián tartott előadást Fellegi Borbála „A mediáció gyakorlata a közösségi konfliktusokban címmel”.

A Foresee ügyvezetője előadásában beszélt a konfliktusok resztoratív kezeléséhez szükséges attitűdökről, gyakorlati példákról, eredményekről, valamint bemutatta a munkát, amelyet a Foresee különféle projektjein keresztül a resztoratív technikák magyarországi meghonosításáért és elterjesztéséért végez.

A konferencián egy másik előadás keretén belül kerültek a MEREPS projekt eredményei is.

Az előadással kapcsolatban kiemelt fontosságú volt, hogy lehetőség nyílt a Foresee munkjáról és a resztoratív módszerekről, azok alkalmazhatóságáról a rendészeti képzés és gyakorlat kapcsán beszélni, illetve rámutatni arra, hogy  rendőröknek kiemelt jelentősége van a resztoratív módszerek gyakorlatba való átültetésében és a különböző konfliktusokra adható közösségi válaszok kialakításában.

A konferencia programja megtalálható itt.

Fájlok:
program.doc

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.