hu
Helyreállító igazságszolgáltatás

Facebook
Könyvajánló
Partnerek és támogatók

Regisztrálna?

„Meglátni az embert” – Resztoratív eljárások bűncselekmények érintettjei között

2013. 06. 24.

 

Dr. Fellegi Borbála az Országos Bírósági hivatal fővédnökségével, június 14-15-én, Kőszegen megrendezésre kerülő „Mediációs Panoráma” című konferencián tartott előadást. A konferencia szervezője a „Bírók a Mediációért” Egyesület (GEMME Magyarországi Szekció) volt.


A több, mint másfélszáz (többnyire jogász) résztvevő jelenlétében megtartott bírósági mediációról szóló konferencián, melyet beszédével Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke nyitott meg, az Európa minden részéből érkező előadók a konferencia nevéhez illően széles körben értekeztek a mediációról, vizsgálva annak földrajzi, szakmabeli valamint meghatározott jogági aspektusait egyaránt.

A Foresee ügyvezetője előadásában a resztoratív attidűd, főbb modellek és technikák valamint a resztoratív programok szereplőinek bemutatása után kitért annak bemutatására is, hogy mikor is van a helye és ideje egy-egy ilyen eljárásnak, mikor van a legnagyobb esély a bevonódásra, és hogyan történhet ez meg. Az előadás vége felé szó esett a Foresee projektjeiről is, mint a már lezárult MEREPS projekt vagy a még folyamatban lévő Békítőkörök valamint ALTERNATIVE projektek.

Az előadás diája itt érhető el.

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.