hu
Helyreállító igazságszolgáltatás

Facebook
Könyvajánló
Partnerek és támogatók

Regisztrálna?

Előadás a "Szélsőséges mozgalmak megelőzése Európában" konferencián

2014. 02. 24.

 

Dr. Fellegi Borbála a Foresee képviseletében tartott előadást a Stockholmban rendezett nemzetközi konferencián a békés konfliktuskezelés módjairól, a megbocsátás erejéről egyének és közösségek számára, az ALTERNATIVE projekt eredményeiről, és magáról a Foreseeről.

A 2014. február 12-én megtartott konferencián, melyen olyan szervezetek képviselői számoltak be tevékenységeikről, amelyek a szélsőséges mozgalmak és ideológiák okozta erőszak és sérelmek megelőzésén dolgoznak, több mint húsz szakember jelent meg, és érkezett résztvevő a tengerentúlról is. A megnyitóbeszédeket a svéd Igazságügyi Minisztérium képviseletében Helena Josefson, valamint a brit Institute for Strategic Dialouge szervezet nevében Rachel Briggs tartották.

A konferencia központi témája volt a közösségi rendészet jelentősége, a minisztériumok vezető szerepe, a helyi önkormányzatok fontossága, valamint civil szervezetek tevékenységei. Ez utóbbi  témához kapcsolódóan a résztvevők előadást halhattak egy olyan szervezet vezetőjétől, aki korábban maga is szélsőjobb mozgalmat vezetett, de az egyéni élettörténete rávilágította ezen ideológiák károsságára, és jelenleg, számos korábban radikális szerepeket betöltő kollégájával együtt dolgoznak azon, hogy ki tudjanak hozni a szélsőséges mozgalmakból olyanokat, akik már felismerték, hogy nem ez a jövőjük, és ki szeretnének lépni ebből. Előadást tartott a svéd EXIT mozgalom vezetője is, továbbá egy kanadai EXIT mozgalom, a Life after Hate vezetője, Tony McAleer is elmondta történetét, amely nagyon sok részletét mutatta meg annak, mitől lesz valaki fogékony, és mitől tud kiszállni a szélsőséges mozgalmak világából.

Dr. Fellegi Borbála a konfliktuskezelési és resztoratív módszerek alkalmazhatóságáról, a sértett és elkövető közötti megbocsátás lehetőségéről és a közösségi szintű párbeszéd lehetőségéről beszélt a Foresee tapasztalatain keresztül.

A konferencia programja innen letölthető.

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.