hu
Iratkozz fel a hírlevélre!


Helyreállító igazságszolgáltatás

Facebook
Könyvajánló
Partnerek és támogatók

Regisztrálna?

Igaz Boglárka: Baráti perpatvar

2014. 03. 02.

 

Nagyon sokat gondolkoztam ezen a feladaton, mivel saját történetet kell elmesélni, így nehéz volt egyet kiragadni, úgy, hogy egyben megoldást is találjak rá egy resztoratív technika segítségével. A resztoratív technikákat azért tartom nagyon hasznosnak, mert véleményem szerint a problémák megoldásakor jobban fel tudjuk tárni az érzelmi szükségleteket, és nem csak a felszínen lévő problémákra nyújtanak megoldást. Mindent átgondolva a következő történetet választottam a saját életemből, amit elméleti szinten próbáltam megoldani.

A konfliktus egy nagyon erősnek hit barátságban következett be, ami alapjaiban rengette meg a korábbi bizalmi viszonyt és a baráti társaság életét.

Volt két barátnő, akik mindig mindent megosztottak egymással, nehéz helyzeteken mentek keresztül együtt, azonban a nyár folyamán eljött egy olyan változás mindkettejük életében, ami nagyon különböző utakra sodorta őket.

Egyikük, nevezzük Krisztinának épp egy szakítás szélén állt és fel akarta fedezni újra a világot, bulizni, táncolni, szórakozni akart, nem törődve a következményekkel.
A másik lány, nevezzük Tündének, nagyon régóta élte a „szinglik“ életét és arra vágyott, hogy megállapodjon, lenyugodjon az élete. Tünde találkozott egy fiúval, akivel nagyon reményteljesen indult a kapcsolatuk. Mivel Krisztina talált egy új barátnőt a szórakozáshoz, nem igen figyelt Tündére, aki az új élményeket nem tudta vele megosztani, így elkezdtek eltávolodni egymástól.

A konfliktus akkor robbant ki, mikor Tünde kapcsolata a fiúval véget ért és szüksége lett volna egy jó barátra. Kapcsolat a fiúval ugyan nem tartott sokáig, de nagyon meghatározó volt Tünde számára.
Krisztina mikor találkoztak gúnyosan viselkedett vele, nem vette komolyan a problémáját és új barátnőjét ajnározta. Tünde csalódottan és összetörten ment haza a találkozóról. Másnap még felhívta telefonon Krisztinát, hogy elmondja neki, hogy nagyon megbántva érzi magát, de mondanivalója süket fülekre talált.
Krisztina a történtek után egy hónappal egy e-mailt küldött Tündének, amiben felvázolta a saját oldalról a történteket, de a levél stílusa és tartalma nemhogy javított volna a helyzeten, talán még jobban elmérgesítette azt.

A probléma nem csak a két lányt érintette, mivel egy baráti társaságba jártak és nehéz volt megoldani, hogy egyszerre nem jelenhettek meg ugyanazokon az összejöveteleken születésnapokon.

Krisztina hónapokkal később ráébredt, hogy hiányzik neki Tünde és a régi társaság, ezért úgy döntött felkeres azzal, hogy segítsek megoldani a köztük lévő nézeteltérést.

Tekintettel a probléma jellegére és arra, hogy a két lány konfliktusa az egész baráti társaság életére hatással volt. A körmodell mellett döntöttem.
A közösség tagjai a kör mentén érintik a probléma kapcsán legnagyobb súllyal felmerülő kérdéseket. A konfliktus a kör közepén, mindenkitől egyenlő távolságra helyezkedik el, jelezve azt, hogy ez mindenki közös problémája, megoldásában közös a felelősség, folyamatában pedig mindenki egyenrangú félként vesz részt. A körmodell célja a közösségen belüli hosszabb távú megbékülés, illetve a közösségi kötelékek meggyógyulása.

Miután mind összeültünk kértem, hogy mindegyik mondja el az előzményeket az ő szemszögéből, a másik pedig ne szóljon közbe.
Tünde elmondta, neki az volt a sérelme, hogy Krisztina nem vette őt komolyan, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá, sőt még ki is gúnyolta.
Krisztina szerint, a történet már régebben kezdődött, Tündével kapcsolatban azt érezte, hogy erőszakos, és mindent ő akar irányítani, ha Tünde talált ki programot, azt nem lehetett lemondani, abból mindig sértődés volt. Amikor ezt először érezte, nem tartotta annyira fontosnak rögtön megbeszélni, mert nem gondolta, hogy ekkora konfliktus van kialakulóban.
Megjegyezte még, hogy Tünde régebben sokkal nyíltabban beszélt vele és, hogy ezzel a fiúval kapcsolatban mindig nagyon szűkszavúan fogalmazott, így ő nem gondolta, hogy ekkora hatást gyakorolt rá ez a kapcsolat, ezért próbálta “viccel elütni” Tünde problémáját.
Ezután megkérdeztem a barátok véleményét. Összefoglalva véleményük szerint a kölcsönös kommunikáció hiánya okozta a problémát. Érezték a lányok, hogy nem olyan a viszonyuk mint azelőtt, de nem ültek le azt megbeszélni, így a “bolhából elefántot csináltak”.
Megkértem Tündét, hogy mesélje el részletesen, milyen hatással volt rá a fiúval való kapcsolata és a szakítás.
Ezek után megkérdeztem Krisztinát, hogy most hogy ismeri részletesen a történetet, hogy érez?
Elmondta, hogy nagyon sajnálja a történteket a saját viselkedését, és hogy a barátnője ilyen nehéz helyzetben nem számíthatott rá.
Külön külön megkérdeztem a lányokat, hogy túl tudnának-e lépni a történteken, és ott folytatni, ahol a konfliktus előtt.
Tünde elismerte, hogy valóban rosszul viseli, ha az utolsó percben mondanak le programokat, de nem akart erőszakoskodni. Elmondta, hogy szeretne kibékülni, de nagyon megbántva érezte magát és nem tud egyik percről a másikra ezen túllépni. Krisztina felismerte, hogy barátnője jobban sérült az összeveszésük kapcsán ezért biztosította, hogy bármeddig képes várni arra, hogy begyógyuljanak a sebek és jobban oda fog rá figyelni.
A baráti társaság többi tagja javasolta lányoknak, hogy egy ideig találkozzanak többet kettesben, hogy meg tudják beszélni a dolgokat részletesen és erősödjön a barátságuk.
Végül megkérdeztem őket mi a véleményük a békítőkörről? Mivel maga a módszer korábban ismeretlen volt előttük, azt mondták, sokkal jobb így megtárgyalni a dolgokat, mert mindenkinek van beleszólása a helyzetbe és jobb döntést lehet hozni, hogyha nem szájról szájra terjednek az információk, hanem együtt leülnek és mindenki őszintén elmondja mit érez.

Két hónappal később megkerestem az érintetteket és elmondták, hogy a konfliktus rendeződött, a két lány megfogadta a tanácsukat és egy hónapig csak kettesben találkoztak. A sok beszélgetésnek köszönhetően megerősödött a kapcsolatuk, azóta újra együtt mennek a baráti összejövetelre mindenki örömére, mivel így a társaságnak nem kellett választani közülük.

Mikor magamba néztem rá kellett, hogy jönnöm, hogy én mindig önerőből jutottam ki a gödörből, és ezt nagy sikerélményként éltem meg, ezért sokáig nem értettem, gyengének tartottam azokat az embereket, akik erre képtelenek és nem tudják megoldani a problémáikat. Erre nagyon sok rossz példát láttam, persze többségük nem a megfelelő emberhez fordult és  mástól várta a megoldást. Ez a látásmódom, azonban főleg ennek a képzésnek köszönhetően megváltozott. Néha talán az az igazi erő, ha felismeri az ember a problémát és mer segítséget kérni, és bátor annyira, hogy egy idegen emberre bízza a legbelsőbb titkait. Ezt a fajta hozzáállást nekem azért volt nehéz megértenem, mert egy nagyon összetartó családból jöttem, akikkel mindent megoszthatok. Hiába az ember magából indul ki. Ugyanakkor sokat gondolkoztam azon, hogy ha tényleg válsághelyzet lenne az életembe képes lennék-e eldobni a sztereotípiáimat és a „segítségkérés egy idegentől egyenlő gyengeség“ eszmémet feladni. Most már tudom, hogy igen, és így már azt is tudom, hogy képes leszek a megértésre és mások segítésére.

A képzés során felismertem, hogy szükségem van az alapos önismerethez ahhoz, hogy ezt a segítő szakmát válasszam, és mediátorként a későbbiekben ki tudjak teljesedni. Azt hiszem ez egy jó út lehet a számomra, mert mindig szerettem emberekkel foglalkozni, beszélgetni, meghallgatni a problémáikat, de soha nem tudtam igazán kérdezni, amire a társas kapcsolataink során nagyon nagy szükség van, mert ha nem merünk, vagy nem tudunk kérdezni nem kapunk valós válaszokat sem.

Úgy gondolom, ha a resztoratív technikák az életünk részévé válnának az óvodákban, iskolákban, esetleg, mint az én történetemben egy baráti körben, sokkal hatékonyabban és őszintébben lehetne elsimítani a vitás helyzeteket, kevesebben sérülnének és nem csak felszíni megoldások születnének.

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.