hu
Helyreállító igazságszolgáltatás

Facebook
Könyvajánló
Partnerek és támogatók

Regisztrálna?

Települési mediáció Nagybörzsönyben az Országos Bűnmegelőzési Bizottság támogatásával (2009)

2009. 05. 12.

 

A különféle szakterületeket képviselő szakemberek (mediátorok, közösségfejlesztők és szociális munkások) által kidolgozott és megvalósított program célja a kistelepülés megoldhatatlannak tűnő problémáinak alternatív vitarendezési módszerekkel történő megoldása volt.

A megosztott felek között feszülő ellentétek feloldásának érdekében szükségesnek láttuk a helyiek bevonását; tanárok, szülők, a szociális- és foglalkoztatási intézményrendszer munkatársai, valamint a roma közösség néhány tagja is nyitottnak bizonyult a kiscsoportos foglalkozásokon, informális képzéseken, fórumokon, szakértői-előadásokon, érdekartikulációs-tervező megbeszéléseken való részvételre.

A közösségi programok magukba foglalták különböző szabadidős tevékenységek, rendezvények megszervezését, a közösségi terek kihasználását, a kommunikáció lehetővé tételét és élénkítését, valamint a bizalomépítést. Az érdeklődők száma és aktivitása alkalomról alkalomra nőtt, míg a projekt zárása után a résztvevők kitűnően értékelték az elért eredményeket, és a közösségi párbeszéd megindulásának köszönhetően pozitívan tekintettek a jövőbe.

A program több folyamatelemből állt össze (szükségletfelmérés – képzési folyamat – konfliktuskezelés / mediációs szolgáltatások – dialógusok, terepmunka, közösségépítés –  folyamatkövetés, hatáselemzés – disszemináció), melyekhez különböző eszközöket és módszereket alkalmaztunk. Nagybörzsöny legégetőbb problémáinak hatékony kezelése a közösségfejlesztés és az alternatív vitarendezés segítségével megkezdődött, illetve a helyi aktív lakosok és szervezetek mediációs, módszertani képzésével, a helyi konfliktusmenedzsment kiépítésével a jövőben önállóan is folytathatóvá vált.

A partnerségi együttműködésben részt vevő szervezetek:

• Börzsönyvidék Alapítvány
• Nagybörzsöny Község Önkormányzata
• Nagybörzsönyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat
• Nagybörzsönyi Német Nemzetiségi Kisebbségi Önkormányzat
• Tegyünk Együtt Nagybörzsönyért Egyesület (TENE)
• Nagybörzsönyi Polgárőr Egyesület
• Börzsönyvidéki Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási és Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény Nagybörzsönyi Oktatási Tagintézménye
• PrimRose Kiadó, Tanácsadó és Kulturális Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
• Másság Alapítvány, Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda
• Közösségfejlesztők Egyesülete – Közösségi Kezdeményezéseket Támogató Szakmai Hálózat
• Partners Hungary Alapítvány

A program támotója az Országos Bűnmegelőzési Bizottság volt.

További információ Nagybörzsönyről itt található.

A programról Hajdú Eszter rendezésében egy 15 perces film készült "Vagyunk MI is" címmel, amely itt megtekinthető magyarul és angol felirattal.

A programról készített szakmai beszámoló innen, az angol nyelvű összefoglaló innen, a kapcsolódó sajtóközlemény pedig innen letölthető.A projekt menetét, módszereit, sikereit és a felmerülő kérdéseket összefoglaló előadás anyaga itt olvasható.

A program során Kállai Márton fotós kollégánk által készített fotók itt megtekinthetők.

A program jó gyakorlatként (best practice) bekerült a Nemzetközi Bűnmegelőzési Központ (ICPC) 2010-es beszámolójába. A beszámoló innen letölthető.

A projekt értékelése innen letölthető.

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.