hu
Helyreállító igazságszolgáltatás

Facebook
Könyvajánló
Partnerek és támogatók

Regisztrálna?

Konferencia a gyermekek jogairól a Külügyminisztérium szervezésében

2010. 04. 15.

 

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsához 2011-ben benyújtandó általános emberi jogi jelentés előkészítéseként megrendezett konferencia kormányzati és független szakértők előadásain, majd megoldási javaslatokat felvető párbeszéden keresztül vizsgálta a magyarországi gyermekjogokat.

Külügyminisztérium Nemzetközi Szervezetek és Emberi Jogok Főosztályának szervezésében megrendezett szakmai beszélgetés a családon és intézményen belüli erőszak, a szegregáció, a gyermek- és fiatalkorú elkövetők, ill. a családon kívül nevelkedő gyermekek esélyeinek témakörét érintette.

Lakatos István emberi jogi nagykövet felkérésére dr. Fellegi Borbála, a Foresee Kutatócsoport ügyvezetője a fiatalkorú bűnözők helyzetéről beszélt. Előadásában kitért a jelenlegi rendszer hiányosságaira, valamint azok lehetséges megoldásaira. Az ifjúságvédelem és igazságszolgáltatás, az állami és civil szféra együttműködése, ill. az érintett területek szakemberei közti folyamatos információ és tapasztalatcsere mellett a szakmai jellegű továbbképzésekre, a személyes kapcsolatok kialakítására, az utánkövetésre és a helyreállító jellegű szemléletváltásra helyezte a hangsúlyt.


Dr. Fellegi Borbála előadása innen letölthető.

Fájlok:

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.