hu
Helyreállító igazságszolgáltatás

Facebook
Könyvajánló
Partnerek és támogatók

Regisztrálna?

Resztoratív szemlélet és gyakorlatok egyházi iskolákban is

2017. 03. 14.

 

Dr. Fellegi Borbála és Dr. Vajna Virág 2017. március 2-án a resztoratív szellemiségű konfliktuskezelésről tartott interakítv előadást, majd workshopot a Segítő Háló Szakmai Napon, Budapesten, amelyen egyházi iskolák segítő munkakörében dolgozói vettek részt, és amelynek a Piarista Tartományfőnökség adott helyet.

A Segítő Háló céljai szakmai közösségeket életre hívni az intézményeinkben dolgozó segítő foglalkozású kollégák számára. A tapasztalat- és tudásmegosztást, az együtt és egymástól való tanulást szeretnék elősegíteni személyes találkozás és internetes felület létrehozásával, kapcsolati háló kialakításával.

Céljuk, hogy szakmai közösségként egymás segítésére és fejlesztésére lehessenek, s erőforrásaikat mobilizálni tudják szükségben lévő intézményeink érdekében.

A Szakmai Napon a nagyfokú érdeklődés mellett intenzív közös gondolkodásra, párbeszédre, visszajelzésekre és továbbtervezésre is lehetőség nyílt a megjelent segítők és pedagógusok között, előtérbe helyezve a békés, mindenkit bevonásra ösztönző és a kapcsolatok megerősítésére építő konfliktuskezelési módszereket.

A Szakmai Nap és a kollégák visszajelzései számunkra megmutatták, hogy a resztoratív szemléletnek és gyakorlatoknak teljes mértékben helye és fontos szerepe lehet az egyházi iskolák mindennapjaiban is.

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.